A hegyek alatti bányák sok titkot és ércet rejtenek, a katakombák megannyi nyughatatlan halotat.
A felszínt nem csak emberek lakják. Még nem is olyan rég békében élő tünde népekkel osztoztak a kietlen földeken, remélve egy szebb jövőt, hol nem kell félniük a természet kietlen viszontagságaitól.
Közel kétszáz éve, az akkori uralkodó hadba hívta a másfajúakat, életbe hívva egy ősi egyezményt, hogy a völgyet mindenáron meg kell védeniük. Megannyi tündérnép lépett a hívásra és állt be az emberek mögé, mit sem sejtve a galád cselről. A fenyegetés dél-kelet felől érkezett állítólag, s míg a másfajúak arra meneteltek, falvaikat kifosztották és hátba támadták őket. Sokan kihasználták a völgyből kivezető hágókat, mégtöbben belehaltak a meglepetés támadásba, s maroknyian itt maradtak. Az alakváltók, kik a tündék bajnokai voltak egykor, pedig fogadalmat tettek, hogy nem hagyják el a völgyet és megpróbálják visszafoglalni a területeiket. De a megkeseredett gerilla háború egyre reménytelenebb és egyre kevesebb alakváltó marad.
A Szomorú dalok éjszakája óta több isten is elveszett, hiszen bemocskolták nevüket és azt amit képviseltek. Ám napjainkra, mintha az egyik, A Hold Úrnője vagy a Tó Hölgye, mintha behajtaná az egykori ígéreteket. A neki szentelt tó újra vízzel lett teli, körülötte az erdő vérvörös leveleket hordanak s mintha a hegyek is megnyitották volna elfeledett ösvényeiket.